|
Az x-T media projekt Pesti Est "Az éjszakáink szebbek, mint…" 2007. november 22-25 Budapest Artfair, Műcsarnok / Deák tér, M2-M3 összekötő folyosója Az x-T media projekt hirdetéseket, reklámokat készít, melyek egyben műtárgyak is, vagy ha úgy jobban tetszik olyan műtárgyakat állít elő, melyek azzal a céllal készülnek, hogy reklámként is működjenek. Tehát nem műtárgyakat emel be a reklámba, nem reklámként játszik a művészet területén, pláne nem művészi színvonalon készít reklámot, és még csak nem is arról van szó, hogy egy művész reklámot készít.
Nagy Kriszta x-T művészetének eddig is sajátja volt a reklám és a művészet mixelése, de a mű létrejöttének hátterében most – a művészen kívül álló – valós megrendelő áll. Ez az a tény, mely újszerűségét adja a projektnek és amitől gyakorlati szempontból is létezővé vált, a szinte már egy évtizede formálódó elszánás. A cég, amely elsőként bizalmat szavazott, melynek intelligenciája befogadta az újszerű, Magyarországon még ismeretlen gondolatot, amely bátor volt elsőnek lenni, meghágni a magasművészet sziklahegyét, és nem bujkál a célcsoport lenézésének szarkupaca mögött azt a szlogent hajtogatva: „ez kell a népnek, mert csak ezt lehet eladni", az a vállalkozó, a Pesti Est. Hozsanna neki. A projekt lényege, hogy a műtárgy ezúttal megkétszerezve lesz látható, mindössze négy napig. Galériás keretek között, a művészeti piac szereplőinek éves bemutatkozása alkalmával a Budapest Artfairen (Műcsarnok, 2007. November 22-25.) a Godot Galéria standján, valamint egy vonaljegy ellenében, egy köztéri, hagyományosan reklámfelületi pozícióban a deák téri aluljáróban, a föld alatt (M2 és M3 összekötő folyosóján). x-T media projekt
Nagy Kriszta x-T Oltai Kata
|